Írás az ablakon

Kovycs
Írás az ablakon
 
Nézek a távolba. Oda, ahol messze, túl
a felhők szegélyén az eső lába lóg.
Ott, ahol a Nap maszatoló fénye mássza
az esőcseppek fény-törte szivárvány hídját.
Az eső utáni illatok bejárják a szobát.
Várok valakire, várok valami csodát,
elmerengve a távolba, hol a színek
táncolják a fények csodálatos játékát.
 
Az utca macskakövén megkopott már régen
a kopp, mit okozott a lelkemben lépted.
Elmentél. Tudom, el... elmentél végleg.
A szivárvány alatt én mégis várlak téged,
mert te voltál életemben a nagy csoda,
mit adhatott nekem az élet, a nagy mostoha.
„Lelkem tépett rongyain vergődik a mondat”.
Mondd kedvesem, most merre jársz, hol vagy?
 
Az üveg hideg tábláján pihen a homlokom.
Kijózanodom. Egy könnycsepp gördül le arcomon.
Már nem gondolkodom a miértjén, sem az okon,
a lélegzetem opálja megül az ablakon.
A szivárvány hídja lassan az enyészeté,
a párás üvegre rajzolt szív s az írásom:
- Kedvesem, szeretlek nagyon -, lassan elmosódva,
apró cseppenként szétfolyik a párás ablakon...
 
2014
 

Nem található automatikus leírás.