Hol a sínek összefutnak

 
Kovycs
Hol a sínek összefutnak
 
Hiába keresed azt ki elment,
hiába mormolod az imádat.
Nem tudod visszafele forgatni
az örökmozgót, a sorskereket,
vállalnod kell vétkedet, hibádat !
Ha elengedte végleg kezedet,
ki téged egykor nagyon szeretett,
a távolba nézz, nézd a síneket!
Messze a Hold alatt összefutnak,
ott megtalálod tán a szerelmet,
a Hold fényében a sebek gyógyulnak.
 
Hiába keresed azt ki elment,
ha hiányzik neked már jó anyád
megfáradt, drága, anyai keze,
ha hiányzik lénye, tündér lelke, 
ha hiányzik neked már jó apád,
lelke kérge, szavai, intelme,
ha elkoptak már a jó barátok,
s elhagytak már a szerető szívek.
Nézd a síneket! Ők a Hold alatt
összefutnak és téged vezetnek,
a távolban még ragyognak a fények.
 
Haladsz, küzdesz, csak előre mehetsz,
múló időt érzed, de hátra már
nem léphetsz, ami őrzi még a nagy
szerelmed, mára csak már emlékképek.
De távol, hol a sínek összefutnak,
hol vár téged a fénye a Holdnak,
ott megtalálod a boldogságot,
talán nem ma, - de majd egyszer -, holnap,
addig csak haladj sorsod vágányán,
bízzál a távoli Hold képében.
Ha odaérsz mártózz meg fényében!
 
Ha elérted már végső célodat,
talán semmi nem tud már fájni ott,
megtalálsz mindent, elérted álmod,
talán máshogy látod a világot.
Talán láthatod kedvesed szemét,
nagy szerelmed letűnt tekintetét,
érezheted tán a „legdrágábbat",
édesanyád simogató kezét.
A Hold alatt a sínek összefutnak,
a sebek ott végleg begyógyulnak.
odaértél hol vége az útnak, 
Ott vagy már, hol fénye kélt a Holdnak.
Megérkeztél...
 
2015.