Képek?... vagy álmodom

Kovycs
Képek?...vagy álmodom.
 
Lelkem széttépett rongyain
vergődik a mondat.
Képek: Mozdony, ami nyögve,
jajgatva terheket vontat.
A sínek, amelyek a messzi
távolban összefutnak.
Küzdök, csikorgok, pöfögök
a kerekek csattognak.
 
Célom talán soha nem érem el,
erőm lassan elhagy.
Képek: - suhannak tovább -,
látom koldusait a peronnak.
Koldusait hazájuknak,
kiknek egy ócska táska a vagyona,
belefér mindene, talált kenyérvég...
„a déli lakoma”.
 
Miért nincs leszálló?
a szürke, koszos állomásokon?
...csak baj, gond, keserűség,
ami felszáll a megállókon.
Újabb teherrel indulok,
arra, hol a sínek összefutnak,
oda kell érnem, mert ott
látom majd utazóimat boldognak.
 
Talán nem terelnek
ismét arra a vakvágányra,
ahol koldusként tekintenek
minden embertársamra.
Szeretném én szerelvényem
végleg odavinni,
ahol szép az élet
és nem hiányzik soha semmi.
 
A végállomás neve:
Emberség-Igazság Sziget.
Őszinte mosolyból,
egyenlő jogokból van a kövezet.
Képek: Elégedett arcok hada,
a szemekben a szeretet.
Embereknek egyformán jut
a jog a boldogság a tisztelet.
 
Érdemes volt küzdeni, ide befutni!
Képek: Hova tüntetek?
Pofon vágott az ébredés,
boldog emberek Isten véletek!
Lassan visszatér a valóság,
ébredezik alvó tudatom.
Itt búcsúzott végleg álmom,
koldusok között a szürke peronon.
 
2015