Mese  a „Csillagról"

 
Kovycs
(Mese a „Csillagrólˇ"
 
Agyag nem vész el, csak...
....
 
A gyáram kapuja felett lógott sokáig. 
Nem volt új, néha lengett a láncán,
nem volt láncra verve, csak azon függött, 
- vagy talán attól - 
világított, vöröslött fent: "A Csillag".
Felnéztek rá, imádták sokan,
- nekem úgy tűnt - tisztelték is, 
vagy félték tán, mindegy is, 
de tették azt alázatosan.
Fényes szelek ha fújták,
nyikorogva lengett a porta kapuján.
Mögötte dübörgött a gyár,
keményfém kések olajszagban
forgácsolták a jövőt, 
valahol ott voltam én inas, 
a szürke proletárok között.
 
Tanultuk a szakmát: 
Szerszámok forró élein ott sercegett 
az eszme is, minket harcra nevelve,
verte a fejekbe: Ne gondolkodjál, 
csak menjél a kijelölt úton előre! 
Közben ajkad meg zengje,
„Egy a jelszónk a béke",
- daloltuk - 
„Mi kommunista ifjak indulunk"...
- indultunk -, 
de minek, de hova, de merre?
A csillag a láncon meg csak nézte,
hogy menetel el a semmibe 
korának munkásnépe.
 
Aztán csend lett, félelmetes nagy csend,
- nem nyikorgott többé -. 
Csendben eltűnt, láncával együtt: "A Csillag".
A dal sem szólt már zengve, más lett a nóta. 
A régi kigurult a síneken, el, vissza, 
messze keletre.
A Csillag a kohóban végezte.
Vörös, izzó fémfolyamba olvadt bele. 
A hengersoron újra lemez lett,
- meg némi salak - 
maradt csak meg belőle.
 
A lemezből pléhkrisztus készült,
atomjaiban ott volt a régi idő
csillaganyaga. 
Most hallgatja a hozzáimádkozókat.
Nézi az arcokat,
látja a kifordított kabátokat. 
Alatta a vén arcok fohászt mormolnak,
azok akik inasidőmben a gyáram
kapuja felett imádták a csillagokat.
Mert anyag nem vész el, 
- ember sem -,
csak átalakul.  Rendszerhez idomul. 
Hajtja konokul a pénz, az érdek, 
- közben imád egy darab bádogot -
ha tőle hasznot, jobb sorsot remélhet.
Mindegy neki láncon lóg a gyára felett,
vagy út mellett áll, mint feszület.
Lesz-e ennek az útnak vége? 
Mondjátok meg, színváltó emberek!
 
Tisztelettel kérdezi ezt az egykori inas,
ki mára már megvénült, ki ősz lett.
Vénebb és talán bölcsebb, 
de ezt soha nem érti meg. 
csak azt tudja 
anyag nem vész el, átalakul,  
- éppúgy teszi azt - , 
mint mi, az emberek.
Így lett a vörös csillagból, feszület.
Az eszméből pedig ima. 
Vajon jól van ez így,
bűn volt ez, vagy vétek, 
avagy csak egy hatalmas hiba?
 
Hol volt, hol nem volt, volt egy eszme, 
amelynek lehullt a Csillaga,
nem marad mára más belőle, 
csak a volt „elvtársak" fohásza
és egy-egy hamis Ima...
 
 
2014
 
 
 
 
A képen a következők lehetnek: fa, égbolt és túra/szabadtéri