Felcsavarodtam magamra

Kovács László (kovycs59)
Felcsavarodtam magamra
 
"Itt élünk mi! Idegünk rángó háló,
vergődik benn` a mult sikos hala"
József Attila
 
Felcsavarodtam én saját magamra,
miközben úgy táncoltam én, ahogyan
szólt a nóta. Rátette két vállamra
rendszerem óvó kezét, ragacsosan
élősködő fagyöngyként csimpaszkodva,
Az eszme. Tanítva, védve, oktatva,
Ott élt, a sejtjeimbe kapaszkodva.
 
Idegek membránjain jól megragadt
indulók ritmusa, dobolt elmémben
a nóta. "Üsd a tőkét ne siránkozz!"
- elvtársi módra. Elvtárs volt mindenki,
tanárom, barátom, még az apám is,
fenn a banda csak húzta, egyre húzta,
vörösen ragyogva jött az extázis.
 
Egyre távolabbról jött már a ritmus,
aztán csend. Merev, félelmetes, nagy csend.
Nem szól a zene sem. Síneken gurult
a dal keletre, vitte magával Ő
a megbonthatatlant` és, mit vihetett.
Dobáltuk ki az ablakon a kopott
kottákat, eszméket. Elmúlt, bevégzett.
 
Más lett a zenekar, más a karmester,
vagy csak a ruhája lett más. Nem jár már
a sötét utcán sem "spicli, sem elvtárs".
Tégla` az van, ki lelkiismeretét
részegen a falra hányja, takarja
tetteit az új kabátja. Új nóta,
új a dal, új zenekar, új tánc járja.
 
Lépések balra, majd lépések jobbra,
zenél már nekem újra az új banda.
Tőlem már ne várja azt senki, járjam
úgy, ahogy a zenekar fenn most zengi.
Elszédültem ebben a nagy forgásban,
a múltidő deret tett a hajamra.
Zene, Állj! - felcsavarodtam magamra.
 
Kovycs59