Éjjel a tavon...

Kovács László 
Éjjel a tavon...
 
A gondokat a parton hagytam,
csónakban nyugalom a társam.
Szétnézek, de régen horgásztam,
csend vesz körül, már nagyon vártam.
 
Halat várva feszül zsinórom,
csend van, szabad a gondolatom.
Ülök a szépséggel eltelve,
természet részének rendelve.
 
A parti bokrokból bújik ki
a szellő, borzolja a vizet.
A parton fényt gyújt most valaki,
erőmű kéménye integet.
 
Az éjszaka nyújtózik bele
a nappalba. A hold érkezik.
Fénye hintett ezüsttel tele.
Tóra a fény rámerészkedik.
 
A hullámfodrokon híd épül,
rajta végiggyalogol a csend.
A hullám a ladik mellé ül,
köszön még, mielőtt szétfreccsen.
 
Még loccsant - szabad itt meghalnom?
Cserfesen kotyog a csónakon.
- Megszülettem én a túlparton,
neked adom végső sóhajom.
 
Megnyugvás nekem, a horgásznak.
Gondolatban tisztelet neki,
és köszönöm az éjszakának
a szépet, mi körbelebegi.
 
Keleten már maszatol a fény,
búcsúznak az álmos csillagok,
pára alatt halat fog a gém,
nem zavarja, hogy én itt vagyok.
 
Így köszöntöm én a kelő napot,
nem volt, nem is bánom, most halcsata.
Nem zavarta harc a horgászatot,
zsákmányom lett az éj varázslata.
 
Kovycs59