A tó fia...

 
Kovács László
A tó fia
 
 
Szomorúfűz vizet simogat,
a nádas monoton dalt zizeg,
gyenge szellő tavat borzolgat,
a vízen szárcsacsalád libeg.
A nyugvó nap fénye megcsillan,
távolból a túlpart felém int,
hal ugrik ezüstje megvillan,
nyárfavirág gyapothavat hint.
Sirályok szállnak szelek szárnyán,
táj része vagyok, mint a színek
amit a természet fest vásznán,
atomja vagyok én a csendnek,
pihenek a táj csodás hátán.
 
Néha megszólítom én a fűben
szorgoskodó apró bogarakat,
egy verébpár neveti derűsen, 
hogyan faggatom én a habokat.
Cserfesen cseveg velem a hullám 
mielőtt a tó szélén elhallgat:
-szabad meghalni itt a part alatt?
Nekem súg és beszél a tópartja,
csak az hallja ki együtt él vele,
lelkemet szépsége elárasztja,
harmóniával van a szív tele.
Mint lemerült elemet, feltölti
testem s lelkem valami csoda,
valami nem látott energia,
ami elrepít át, túlra, oda...
ahol nincs baj és gond, csak én vagyok
egyedül : a tó magányos fia.
 
Kovycs59
 
015.10.10.Oroszlány
 
Kép: Dvorzsák Éva Lesben című festménye.