Szénporos sorok...

Kovács László 
Szénporos sorok...
 
Metafora, hasonlat, rímek, meg szófaj,
- mi a bánat, hogy mivé lettem?...verset írok.
Honnan lett bennem ez a fura vágy, az óhaj,
- valamit hagyni, ha halok?...talán ebben bízok.
 
Úgy érzem én, most írnom kell!...de miért, mi végre,
hol mérgezett vajon meg a vers, a szép szó maga?
Megfogott a szavak zenéje, sorok szépsége,
de hol ragadt rám a vágy, a költészet önmaga?
 
Az én szívem már éltében a föld alá költözött,
ott nem csattogott rímeket a kaparó.
A szénfal a hasonlatokban szűkölködött,
nem rejtett verslábakat a földtakaró.
 
Bányák mélyén a szénpor ragadt rám, meg néha kőpor,
verset sem szavaltam akkor...néha tán egymagamban,
zenélt alá...napra tartva...szalagon a görgősor,
született dal akkor? - talán igen - legbelül, magamban.
 
Ha nem is díszesek soraim, nem ül néha a rím,
lehet kérgesebb a lelkem, nyikorog, zörög a szó,
nem virágosak soraim, nem mindig szivárvány a szín,
verselő bányász ritka, kevés a versre csákányozó.
 
Még nehezen járom a rímek, a szavak labirintusát,
nekem ott, lent a csákány kérgesítette a lelkem.
Nem tanultam a szépírást, nem érzem a ritmusát,
ezért bizony recsegve ír még a penna a kezemben.
 
De ha szívet talál egy-egy szó, az már nekem öröm.
széntintával jegyzem érzéseim sorait azoknak,
- ha nem is tökéletes, de a lelkemből jön -
akik megtisztelnek azzal, hogy olvasnak.
 
Tiszteltem a bányában lent a pajtásaim, társaim,
mert segítséget, támaszt csak tőlük remélhettem.
Most éppúgy tisztelem azokat, kik néha olvasnak,
mert nekik köszönhetem azt, hogy most én létezem.
 
kaparó= bányabeli szállító berendezés
 
Kovycs59