Szénporos sorok
(Kovycs59)
 
Metafora, hasonlat, rímek, meg szófaj,
-mi a bánat, hogy mivé lettem?...verset írok.
Honnan lett bennem ez a fura vágy, az óhaj,
-valamit hagyni ha halok?...talán ebben bízok.
 
Úgy érzem én most írnom kell!...de miért, mi végre,
hol mérgezett vajon meg a vers a szép szó maga?
Megfogott a szavak zenéje, sorok szépsége,
de hol ragadt rám a vágy, a költészet önmaga?
 
Az én szívem már éltében a föld alá költözött, 
ott nem csattogott rímeket a kaparó*.
A szénfal a hasonlatokban szűkölködött,
nem rejtett verslábakat a földtakaró.
 
Bányák mélyén a szénpor ragadt rám, meg néha kőpor;
verset sem szavaltam akkor... néha tán egymagamban, 
zenélt alá.. napra tartva... szalagon a görgősor
született dal akkor? -talán igen- legbelül magamban.
 
Ha nem is díszesek soraim, nem ül néha a rím,
lehet kérgesebb a lelkem, nyikorog, zörög a szó,
nem virágosak soraim, nem mindig szivárvány a szín,
verselő bányász ritka, kevés a versre csákányozó. .
 
Még nehezen járom a rímek a szavak labirintusát,
nekem ott lent a csákány kérgesítette a lelkem.
Nem tanultam a szépírást, nem érzem a ritmusát,
ezért bizony recsegve ír még a penna a kezemben.
 
De ha szívet talál egy-egy szó az már nekem öröm.
széntintával jegyzem érzéseim sorait azoknak
-ha nem is tökéletes, de a lelkemből jön-
akik megtisztelnek azzal, hogy olvasnak.
 
Tiszteltem a bányában lent a pajtásaim, társaim, 
mert segítséget támaszt csak tőlük remélhettem.
Most éppúgy tisztelem azokat kik néha olvasnak
mert nekik köszönhetem azt ,hogy most én létezem.
 
*kaparó=bányabeli szállító berendezés
 
KL 015.03.26.Oroszlány