Költői hitvallás...

 
Majd megmondják, ki vagy
 
Mikor poéták szekere elé
befogod te költőnek magadat,
arra számíts, erőd néha elhagy.
Akkor is add mindig önmagadat!
 
Hazug szó lefolyik a papírról,
néha akadály állja utadat.
Akik lelked várják a papírtól,
olvasókban látod meg magadat.
 
Nehéz hámba tetted te nyakadat,
pennád lehet a vigasz, a fegyver.
Ezért gondold meg minden szavadat,
elég véteni egyetlenegyszer.
 
Mert ha szavaiddal sebet ejtesz,
annak, ki versedben vigaszt keres,
akkor bizony te egy csatát vesztesz.
Jobb ha minden szót te elfelejtesz.
 
Mikor meg fújni kell a harsonát,
elől vidd a zászlót, bőszen harcolj!
Te add először, ha kell, véredet,
add oda mindened, keveset markolj!
 
Költőnek lenni nagy felelősség,
soha ne hidd, hogy te jó költő vagy.
Tollad és lelked vezesse szerénység,
majd az olvasók megmondják: Ki is vagy?
 
Kovycs
 
XXXXXXXXXX
 
Hiszem, hogy a vers lehet jóbarát, lehet lelket, szívet simogató, szomorú óráinkban vigaszt nyújtó.
Lehet támasz, öröm , lehet léleknek enyhet adó, de lehet fegyver is a költő kezében.
Aki magát írónak, költőnek tartja, az tanulja meg tisztelni az olvasóját, mindíg legyen alázattal iránta.
Soha ne éljen vissza szeretetével, bizalmával, mert neki köszönheti azt, hogy őt költőnek nevezik.
Kovycs